Bemutatkozás

Dobos Dániel a harminc év alatti zeneszerző generáció kiemelkedő tagja, több hazai és nemzetközi verseny díjazottja. Látásmódjának alapja az az állítás, hogy a hagyományhoz csak progresszív módon lehet közelíteni. Művészetében több egymástól távoli zenei hatás ötvöződik, többek között a magyar és az északi folklór, valamint az amerikai, angol és a skandináv kortárszene elemei is.

2019-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Bella Máté növendékeként. Tanárai voltak még Fekete Gyula, Dr. Barta Gergely, Tornyai Péter és Virágh András Gábor. Egyetemi évei alatt több külföldi professzor mesterkurzusán is részt vett.

Versenyeredményei közül kiemelkedik a 2018-as Bartók Világverseny és Fesztivál I. díja, ahol több, mint 200 versenyző közül választották ki Drumul Dracului (Az ördög útja) c. zongoraművét. 2019-ben munkásságát Artisjus Junior, 2021-ben Junior Prima díjjal tüntették ki. 2020-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorandusz hallgatója.

 

Tanulmányok:
2020- : Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskola - Doktorandusz
2019-2020: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - TMA 60 zeneszerző tanár, Budapest

2017-2019: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - MA zeneszerzés, Budapest
2014-2017: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - BA zeneszerzés, Budapest
2010-2014: Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és AMi - zeneszerzés, zongora, Debrecen


Oktatói tevékenység: 
2021-: Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem - zeneelmélet tanár
2021-:  Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola-AMI - zeneszerzés tanár
2020-2022: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - zeneszerzés tanszaki demonstrátor
2018-2021: Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola és AMI - zeneismeret tanár


Díjak és versenyeredmények:
2022: GENERACE Nemzetközi Zeneszerzésverseny - I. díj
2021: Junior Prima-díj
2021: Hankeltő Ifjúsági Zeneszerzőverseny - I. díj - Vegyeskari kategória

2020: A MÜPA által kiírt pályázat nyertese - Kórusmű kategória
2019: Neszlényi Andor díj
2019: LFZE Zeneszerzőverseny - II. díj

2019: Artisjus Junior Alkotói díj
2018: Bartók Világverseny és Fesztivál - I. díj
2018: Bartók Világverseny és Fesztivál - Különdíj - Az EMB kiadói díja
2018: Kodály 135 Zeneszerzésverseny - II. díj
2016: LFZE Zeneszerzésverseny - I. díj
2016: GENERACE Nemzetközi Zeneszerzésverseny 1. kategória - Különdíj
2015: GENERACE Nemzetközi Zeneszerzésverseny 2. kategória - Különdíj
2015: Anton Matasovsky Nemzetközi Zeneszerzésverseny - II. díj
2014: Oraszágos Fuvola duó verseny - Különdíj a legjobb kortárs műért
2014: VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzésverseny - II. díj
2013: Sugár Rezső Zeneszerzésverseny - I. díj
2012: II. P:art:itura Zeneszerzésverseny - I. díj
2010: IV. Debreceni Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál - Nagydíj